Mindig is vonzott a szépségipar, bár nem volt tudatos, hogy a kézápolást választottam, de ma már biztos, hogy nem volt tévedés! A gimnáziumi évek végén fogalmazódott meg bennem, hogy közelebbről is meg szeretném ismerni a szakma rejtelmeit.
2013 novemberében szereztem meg a kézápoló és műkörömépítő szakmát a BrillBirdnél, az első OKJ-s csoportok között.
A sikeres vizsga után nyitottam egy kis üzletet Komáromban (Evi Balogh Nail Salon). Azóta is napi szinten dolgozok aktívan, és egyszerűen imádom a szalonozást, mellette pedig kiscsoportos illetve magánoktatásokat tartok.
Fontos számomra a fejlődés, ezért rengeteg továbbképzésen vettem és veszek részt. A kezdetektől fogva érdekelt mindenféle előrelépési lehetőség, és magasabb szintű szakmai tudás, így hamar versenyezni kezdtem technikai és díszítő versenyszámokban is.
2020-ban kiváló eredménnyel iparkamarai mestervizsgát tettem. Ekkor kerültem be a BrillBird csapatába, ami hihetetlen érzés. Így már oktatóként is folytathattam munkásságomat. A szakmai oktatás már a kezdetektől céljaim között szerepelt.
2021-ben Édesanyámmal gondoltunk egy nagyot, és elkészítettük saját, egyedi tervezésű bőr termékeinket, amelyek szorosan összekapcsolódnak a szépségiparral.
A jövőben is szeretnék mindent megtenni annak érdekében, hogy fejlődjek szakmailag, és mivel az oktatás nem csak a munkám, hanem a hivatásom is, így mindig törekszem, hogy a tanulóimnak hatékonyan tudjam átadni azt a tudást, ami ma bennem van és inspirálni tudjam őket.
A folyamatos fejlődés iránti elkötelezettségem újabb mérföldköveként kiváló eredménnyel szereztem diplomát szakoktatóként, szépészet szakirányon. Hiszem, hogy a tudás értéke abban rejlik, ha tovább tudjuk adni, és ezzel hozzájárulhatunk a szakma jövőjének építéséhez.
🥇Versenyeredmények 1. helyezés
TOP MASTER Nail Pro Slovakia 2023
1. helyezés Nail Pro Slovakia - Soak Off Gel Application
1. helyezés Nail Pro Slovakia - French Twist
1. helyezés Kézműves Kupa - Profi Pink & White
1. helyezés MBA Ében nails cup - Profi Pink & White
1. helyezés New Year Competition – Profi Pink & White
1. helyezés Szigetszentmiklósi szépségfesztivál - Pink & White
1. helyezés Kézműves Kupa - Pink & White
1. helyezés Nail Art Magyar Kupa - Profi flat kategória
1. helyezés Beauty and style - Profi flat kategória
1. helyezés BB cup - extrém kategória
1. helyezés BB cup - szalon kategória
🥈Versenyeredmények 2. helyezés
2. helyezés Nail Pro Slovakia - Stiletto Sculptured Nails
2. helyezés Nail Pro Slovakia - Free Style Sculptured Nails
2. helyezés Nail Pro Slovakia - Veteran On My Own
2. helyezés Hungarian Nail Grand Prix - Profi Pink & White
2. helyezés Szigetszentmiklósi szépségfesztivál - Pink & White
2. helyezés Nail art magyar kupa - flat kategória
🥉 Versenyeredmények 3. helyezés
3. helyezés Nail Pro Slovakia - Veteran Salon Success
3. helyezés Beauty and style – Profi Pink & White
3. helyezés Nail Design magyar kupa - Pink & White
3. helyezés Beauty and style - Profi szalon
4 db különdíj BrillBird Nail Cup
Egy anya-lánya történet, amely minden egyes darabban tovább él.
Családi vállalkozásunk mögött ketten állunk, Édesanyám és én. Minden bőr kiegészítő az ő precíz kézműves munkáját és az én szakmai tapasztalatomat ötvözi. Én álmodom meg a termékeket, ő pedig életre kelti.
Számunkra ezek nem csupán termékek, hanem olyan alkotások, amelyek mögött idő, szakértelem és szívvel végzett munka áll.
Tudatosan kis raktárkészlettel dolgozunk, a legtöbb terméket megrendelésre készítjük. Így elkerüljük a felesleges túltermelést, és minden elkészült darab valóban megtalálja a gazdáját.
Hiszünk abban, hogy a kézzel készült, gondosan megalkotott termékek ma is maradandó értéket képviselnek.
Egyéni képzés
A képzés lehet egyéni vagy akár páros, a tananyagot a saját igényeidhez alakítom. Legyen szó szalonos technikáktól az extrém formákig, de kombinálthatsz akár anyagcsoportokat is, vagy belecsempészhetjük a legtrendibb díszítési tetchikákat. Egyeztetés után (telefonon vagy emailben) pontosabb képet kapok mit is szeretnél valójában, és hatékonyabban tudom összeállítani számodra az oktatást.
A tanfolyam helyszíne a szalonom Komáromban, vagy Budapesten, ahol biztosítok számodra minden szükséges eszközt és alapanyagot. Tehát magadon kívül semmit sem kell hoznod a képzésre!
BrillBird referencia szalonként, minden forgalomban lévő anyagot lehetőséged van kipróbálni, de természetesen márkafüggetlen a képzés, tehát hozhatod a saját jól bevált eszközeidet vagy anyagaidat is.
Kiscsoportos továbbképzés
Legyél akár kezdő, újrakezdő vagy éppen profi körmös, oktatásaim között megtalálod, amit keresel. A csoportos oktatás egyik legfőbb előnye a személyes kontakt az oktatóval, illetve további szakmabeliekkel. Rengeteg újdonságot, apró praktikát tanulhatsz akár más résztvevőtől is, kapcsolatokat építhetsz, és nem utolsó sorban szuper hangulatban fejlesztheted magad.
Alacsony csoportlétszám miatt azonnal tudom javítani a hibáidat, és ki tudom korrigálni a legapróbb mozdulataidat is.
Minden kérdésedre választ kaphatsz! Amivel csak tudom, segítem fejlődéseteket munkafüzetekkel, statikai rajzokkal, illetve minden oktatást elméleti tananyaggal kezdek, hogy minél hatékonyabban tudjatok dolgozni.
Brillbird referencia szalon tulajdonosként, és aktív szalonkörmösként, hatékonyan tudok segíteni olyan tudás átadásával, amelyet garantáltan tudsz hasznosítani a mindennapi munkád során. Gyorsabb, es precízebb lehetsz, amiért a vendégeid is hálásak lesznek!